Nyomj egy megosztást!

.

Tegnap estig konkrét bejelentés hiányában még kétséges volt, hogy elindul-e a ValóVilág 8. szériája. Bár sokan kijelentették korábban, hogy az utolsó 7. kicsit túlságosan is alpárira sikeredett, ettől függetlenül egységesen várják a rajongók a folytatást.

A fináléban azonban a várva várt bejelentés bizony elmaradt. Lilu és Bence nem konferálta fel a folytatást. A Villában kialudtak a fények és mi szomorúan vettük tudomásul, hogy bizony lehet sokáig kell majd várnunk a következő széria lakóinak kalandjaira. Hoppá, de mégis ki mozog ott? Nézzük csak meg, hogy mi történik az alábbi videón! Ki az, aki rögtön a Villa bezárása után máris visszament és félreérthetetlen jelet hagyott, hogy mégsem kell sokáig várnunk. A csatorna láthatólag elkötelezte magát a sikerszéria folytatására. Már csak azt szeretnénk megérni, hogy a főcsatornán és ne a sokkal nehezebben fogható kábelcsatornán láthassuk újra a műsort. Feltehetőleg a castingok rövidesen megkezdődnek, hogy ősszel talán már találkozhassunk is az új lakókkal. Mi várjuk nagyon.